Vendégek: 6 Tagok: 0 Ezen a lapon: 1 Tagok: 42, legújabb: Major Dénes
Piquet: A tavalyi autó jobb volt
Piquet: A tavalyi autó jobb volt Írta: Formula.hu Nyomtatóbarát verzió Dátum: 2009.07.03. 07:54
A Renault az idei esztendőben nem tud lépést tartani az élcsapatokkal, így tizenegy ponttal a kilencedik helyen állnak a konstruktőrök versenyében. Nelson Piquet még nem szerzett pontokat, de bízik abban, hogy az évad második felében javíthatnak.
"Úgy gondolom, hogy a tavalyi autó jobb volt, mint ez. Nagyobb előrelépéseket tettünk, de az is lehet, hogy most a vetélytársak fejlesztenek gyorsabban. A siker kulcsa, hogy nagyobb tempóban kell fejleszteni, mint a riválisok, emiatt nem lesz egyszerű számunkra az évad második fele." - idézi az Autosport a Renault versenyzőjét.
"A nagyok, akiknek nagyobb a költségvetése előnyben vannak, mert számos ember dolgozik náluk, amit egy kisebb nem engedhet meg magának."
A Renault célja, hogy rendszeresen a legjobb öt között szerepeljen, ehhez azonban kemény munka szükséges. A tavalyi Német Nagydíj második helyezettje bizakodó, hogy sikerül bizonyítania. "A középmezőnyben szoros a csata, de bízom benne, hogy lesznek új fejlesztéseink a következő versenyeken. Az autó rendben van, és a csapat úgy véli, hogy rendszeresen a legjobb öt között harcolhatunk. Az első portugáliai teszt sem volt sikeres, de azóta sikerült javítani."